Végtelen világok tengerpartján gyermekek találkoznak

Végtelen világok tengerpartján gyermekek találkoznak

A nyár a feltöltődés, élménygyűjtés ideje, rengeteg az inger, kicsit kicsomagoljuk magunkat a sok-sok ruhából és a természet is kicsomagolja magát, körbevesz minket áradó illataival, pompázó színeivel, zsivajgó hangjaival.

Ilyenkor, közeledve a nyár vége felé, rátekinthetünk arra is, hogy mennyire tudtunk felszabadulni, feltöltődni, átengedni magunkat a természeti környezet látványának, a bőrünket érő ingereknek, a madarak hangjának, a virágok illatának - egyszóval érzékszervi tapasztalásainknak.

Ez független attól, hogy szabadságunkat élveztük vagy csak munka után bandukoltunk haza, mert a jelen befogadásához igen kevés is elég. Ha sokszor engedtük meg magunknak ezt a luxust, akkor feltöltődhettünk úgy is, ha csak napokra tudtunk kiszakadni a rutinból.

Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mennyire tudtunk jelen lenni találkozásainkban másképpen és másokkal, így nyáridőn, a fesztiválok és szabadtéri programok és családi utazások idején.

Mennyire akartunk görcsösen másoknak megfelelni (az alakommal a strandon, az autómmal az úton, vagy a nyaralási helyeimmel a munkahelyemen), ahelyett hogy élveztük volna az élményt magát.

Mennyire tudtunk úton lenni és élvezni az úton levést? (Ahelyett, hogy csak az úti célra figyeltem volna, vagy ha már megérkeztem, rögtön a következő úti célon töprengtem volna.)

A jó hír az, hogy a „jelen levés”, a tudatosság és önmagunk (és a valóság) felszabadultabb elfogadása fejleszthető, gyakorolható képesség.

Ha van mit tanulnod ebben a műfajban, várunk szeretettel mindfulness csoportunkban!

„Tudatos jelenlét csoport” legközelebb 2019. szeptember 27-től indul, a részleteket a mindfulness csoport oldalon találod.

Búcsúzóul pedig a fent idézett vers:

A tengerparton

A végtelen világok tengerpartján gyermekek találkoznak.

A roppant ég mozdulatlan fejük felett, és a nyugtalan víz viharos. A végtelen világok tengerpartján kiabáló, táncoló gyermekek találkoznak.

Homokvárat építenek, és üres kagylókkal játszanak. Hervadt levelekből csónakokat szőnek, és mosolyogva úsztatják a mérhetetlen mélységek felett. A világok tengerpartján gyermekek játszanak. Nem tudnak úszni, és nem tudnak hálót vetni sem.

Gyöngyhalászok gyöngyre áhítozva buknak alá a mélybe, sóvár kereskedők vitorláit viszi a szél - a gyermekek pedig kavicsokat gyűjtenek, és szétszórják ismét. Nem keresnek rejtett kincseket, nem tudnak hálót vetni sem.

A tenger kacagva felviharzik, és sápadt sugarai a tengerpart mosolya. Öngyilkos hullámok érthetetlen balladákat énekelnek a gyermekeknek, mint a bölcsőt ringató anya. A tenger játszik a gyermekekkel, és sápadt sugarai a tengerpart mosolya.

Végtelen világok tengerpartján gyermekek találkoznak. Viharok kószálnak az úttalan égen, hajók törnek össze a nyugtalan vízen, a Halál jár kint – és a gyermekek játszanak. A végtelen világok tengerpartján van a gyermekek nagy találkozója.

Rabindranath Tagore (Kopácsy Margit fordítása)
Dr. Schmidt Judit

Pszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta szakorvos jelolt, mindfulness tréner

Az orvosi egyetem elvégzése után 12 évig kórházi pszichiátriai és addiktológiai osztályokon dolgoztam. Munkám során számos, nehéz helyzetben lévő emberrel találkoztam, akik igényelték, hogy az aktuális gyógyszeres tüneti terápia mellett vagy helyett, valami mélyebb, áthatóbb változás történjen az életükben, mely az autonómiájuk növekedése felé hat, és ez az, amit a pszichoterápia – oki terápiaként – elősegít. Egyre inkább a pszichoterápia felé orientálódtam. Jelenleg az egyéni terápiák mellett csoportos terápiákat vezetek, melyekben kognitív terápiás és a tudatos jelenléten (mindfulness) alapuló technikákat tanítok

Bővebben

ÚJDONSÁGAINK

Vess véget a szorongásnak! - Online csoport  - ABC Pszichoterápia

Vess véget a szorongásnak!
2024. április 19-től

Ha hónapok vagy évek óta szorongásos rosszullétek fogságában érzed magad, itt az ideje a változásnak!
Neked hoztuk létre azt a 6 alkalmas online csoportfoglalkozást, amelyben megtanulhatod, hogyan építsd le az egész életedet hátráltató szorongást a kognitív viselkedésterápia eszközeivel.

Online tudatos jelenlét (Mindfulness) csoport indul 2022. május 26-tól - ABC pszichoterápia

Tudatos jelenlét (MBCT)
2024. április 12-től

Csatlakozz mindfulness (MBCT) csoportunkhoz, hogy megtapasztald, mit jelent a tudatos jelenlét.
Olyan technikákat sajátíthatsz el, amelyek segítenek az önismeret növelésében, a stressz csökkentésében, a depresszió és egyéb érzelmi problémák kezelésében vagy megelőzésében, valamint a viselkedés tudatos irányításában.